2014. november 26., szerda

Csomóponti mobilitási esemény: Bonnie workshopja Pozsonyban

Ez a mobilitási esemény a többihez képest azért rendkívüli, mert itt a SPARKS team-ek és az adott ország szakmai közösségén túl, a BMC módszert jegyző Bonnie Bainbridge Cohen és néhány segítője illetve tanítványa is jelen volt, és egy 5 napos workshop során személyes jelenlétével és tudásának megosztásával adott lendületet a további munkához.


A workshopról Szűcs Sándor beszámolóját olvashatod:


"Rengeteg élménnyel térünk vissza Budapestre. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a mögöttem lévő öt nap nem csupán szakmai szempontból meghatározó a számomra. Sok kérdés kerül megválaszolásra a Bonnieval történt találkozás kapcsán. Sok szakmai kétség és nyugtalanság feloldódik bennem, ugyanakkor érzem, ez nem jelent megérkezést, inkább továbblépést, haladást egy nem könnyű, de izgalmas úton."

2014. október 21., kedd

2014. augusztus 31., vasárnap

BMC-lab: napló az első év munkájából

"Azzal indítok, hogy már délelőtt mondom Sanyinak, mi van olyankor, mikor herótod van attól, hogy hozzáérj valakihez?"

Bóta Ildikó mozgásfejlesztő terapeuta napló formájában rögzítette szakmai és személyes élményeit, tapasztalatait a SPARKS Projekt keretében folytatott BMC-lab kapcsán.
E kutatás, ami a Projekt első évében zajlott, azt vizsgálta, hogy miképpen lehet a BMC megközelítést és a SPARKS Projekt során szerzett tapasztalatokat a halmozottan sérült kisgyerekek óvodai csoportjában való munkába beileszteni. 

"Érdekes volt a visszajelző-beszélgetésnél, amit Feri felvetett a L.vel  való, meg a Sanyi D.vel való munkája során:  hogy a talp-térd-gát-rekesz vízszintes testi tagozódás, az olyan lemezes szerkezetre hasonlít, mint az agyban két hártya (Sanyi becsúsztatta D. talpa alá a kezét,  és fel tudta emelni, D. csak kicsit ért hozzá a háta mögött lévő matrachoz)." 



"Nem akartam semmi különöset csinálni, lévén ez az utolsó óránk, összegezni próbáltam. Visszanézni arra, hogy amikor hozzáérek egy gyerekhez, akkor mennyire van benne az a sok információ, ami ezzel az éves munkával ment át rajtam. Vagyis másképp is tudok-e érinteni, fogni, mint ahogy adódna, a régi beidegződéseim alapján. Aktivitásban ez túl sokat vagy látványosat nem jelentett, mégis egy pillanatnak tűnt az egész óra. Valahogy benne nyugodtunk J.vel , ebben a megfigyelős egymáshoz érésben, és ez jó volt."


A napló első része itt olvasható.
A napló második része itt olvasható. 

2014. augusztus 29., péntek

BMC-lab: összefoglaló az előző év tapasztalatairól

"A Body-Mind Centering nehezen lefordítható kifejezés. Én leginkább a testtudatosítást kedvelem, számomra így foglalható össze, de rengeteg jelentést hordoz."

Szűcs Sándor gyógytornász, egy összefoglaló cikkben írta le a BMC megközelítési mód megismerése és gyakorlati alkalmazása során megfogalmazódott gondolatait. Szűcs Sándor egyike annak a háromtagú szakmai teamnek, amely halmozottan sérült kisgyerekek óvodai csoportjában vizsgálta a SPARKS Projekt során szerzett tapasztalatok beilleszthetőségét a fejlesztő munkába.


Beszámolójában a gyógytornász szakember olyan kérdéseket is feszeget, mint hogy Mi a gyógyítás? Ki végzi? Fejlesztés, vagy fejlődés? Van-e eredménye?
Vagy: "Mi a test?
Olyan helyzet ez, mintha a szobrászt kérnénk meg arra, hogy írjon a kőről, vagy a halászt kérdeznénk a vízről. Mindegyikük hosszasan mesélne tapasztalatairól, ezen elemek fontosságáról, de valószínűleg az első pillanatban olyannyira sok gondolatuk lenne, hogy szóhoz sem jutnának. Minden összefügg mindennel, minden része az egésznek és az egész részletek összessége. Minden és mindenki hatással van és hatást gyakorolnak rá. Így van ez a testtel foglalkozó emberek esetében is. A test közeg, a test téma, a test alapvetés, a test rész és egész. Fontos leszögeznünk, hogy a test itt nem pusztán fizikai valóságként értelmezendő. A test estünkben olyan tartalmazó közeg, mely mindent magába foglal, amit élőnek, embernek tekintünk, így a tudat és tudattalan, a szellem is tökéletes része az egésznek.

Illetve: "Ha ezekre még válaszolunk is [...] akkor is ott maradnak a találkozások pillanatainak lényeges kérdései, mint például a „Szimpatikus vagyok-e a gyermek számára?”. [A közös munka alapja pedig a szimpátia és a szabad választás."


Olvashatunk gondolatokat a szabad választásról, a gyermek önálló érdeklődésének és indíttatásának fontosságáról (vagy ahogy a pályázat szövegében szerepel: az önindított, önirányított tanulás kérdéséről) és az inspiráció, a motiváció felkeltésének és fenntartásának fontosságáról. 


"[…] azt hiszem, sok esetben nem vizsgáljuk meg eléggé az önálló indíttatást. Tanítsunk tehát mozgásokat, mutassunk meg új lehetőségeket, akár forszírozzunk is valamit ezerszer, de közben figyeljünk, keressünk igazi motivációt, mert az igazán jó funkció, belülről, vagy belülről is ered."




"A Body-Mind Centering olyan megközelítés, mely igyekszik megóvni a személyiséget, és nem csupán a gyermekek, hanem a velük kapcsolatba kerülő emberek személyiségét is. Türelmet és alázatosságot kíván, figyelmet és koncentrációt, ugyanakkor örömet szerez, válaszokat ad, és olyan kérdéseket vet fel, melyek képesek elmélyíteni az emberi érdeklődést és kapcsolatokat."

A teljes írás itt olvasható.