2014. július 29., kedd

Video - Megfigyelés és mozgás-érzékelés

Megfigyelés és mozgás-érzékelés a BMC megközelítési módszerével

a videó a projektben résztvevő két partner, az olasz Leben Nuova és a francia SOMA szakembereinek közreműködésével jött létre

forrás: az olasz partner, Leben Nuova honlapja

2014. július 2., szerda

Az első év tapasztalatai: közös tér a Korai Fejlesztő Központban

Szeptemberben megállapodást kötöttünk a Budapesti Korai FejlesztőKözpont vezetőségével, hogy a SPARKS projekt részeként kísérleti munkába kezdhetünk a súlyosan halmozottan sérült kisgyerekek óvodai csoportjában, a szülők hozzájárulásával. Az év során összesen 27 alkalommal dolgoztunk együtt (Kálmán Ferenc, Szűcs Sándor és Bóta Ildikó).
Ez a műhelymunka része annak a stratégiai tervnek, hogy Bóta Ildikó és Szűcs Sándor elmélyüljenek a módszer ismeretében, minél átfogóbb képet kapjanak, és saját tapasztalatokkal rendelkezzenek a BMC alkalmazás hasznáról, így személyükben minél hitelesebb képviseletet kapjon a Projekt a sérültellátás szakmai fórumain.  
A munka heti rendszerességgel folyt, és júniusig, 27 alkalommal dolgoztunk együtt. Az egyes foglalkozásokon megfigyelőként vehettek részt az érintett szülők, akik tájékoztatást is kaptak az aktuális munka menetéről, lényegéről. Előzetes bejelentkezés alapján, érdeklődő kollégák, szakmabeliek is megtekinthették a foglalkozásokat. 



Részlet az egyik, projektben résztvevő szakember feljegyzéseiből:
"L.el dolgoztam, aki alvásból ébredt, szinte az óra végéig kába volt.
Az volt a  gondolatom , hogy a szombati  pozsonybeli  meeting benyomásai mentén  engedem  a kezemen keresztül a saját intuícióimat (megbízni abban a tapasztalatban, ami 25 év munkája nyomán a kezemen keresztül  érvényesülni tud)  érvényesülni, mindezt arra használni, hogy megismerkedjek L.el, mintegy taktilis névjegyet, bemutatkozást adjak neki."


Bővebben: Bóta Ildikó naplójának 1. részében

4. nemzetközi partner-találkozó: Tuscania, Olaszország

2014. április 3-8.
Az ArtMan Egyesület képviseletében: Kálmán Ferenc, Bóta Ildikó és Szűcs Sándor



Első nap: regionális közegészségügyi központ és foglalkoztató telep megtekintése Viterboban, hospitálás kis csoportokban, terápiás foglalkozásokon való részvétel és csoportos feldolgozás a SPARKS delegációkkal;
Második nap: részvétel különféle egészségügy és gyógypedagógia területén dolgozó szakemberek számára szervezett szakmai ismertető műhelyen;

Harmadik-negyedik nap, Projekttalálkozó: reflexió a helyi eseményre, projekt-monitorozás.

Bővebb szakmai élménybeszámólóként: Bóta Ildikó írása