2015. április 16., csütörtök

Záro találkozó - Liverpool

2015 április 8-13.
Liverpool - Manchester
St. Vincents' School
EMA - Touchdown Dance

BMC-lab, a második év során is

Továbbra is folytatódik a SPARKS Projekt első évében elkezdett BMC-laboratórium a Budapesti Korai Fejlesztő Központban.
Az előző év tapasztalatai után a 2014/2015-ös tanévben is teret kapott, sőt egyre támogatottabb figyelmet a Kálmán Ferenc - Bóta Ildikó - Szűcs Sándor által folytatott, BMC elveket alkalmazó közös mozgásfejlesztő tér.
A heti rendszerességű foglalkozások a tavaszi félév során video-dokumentálásra kerültek.



'Arts and Creativity': az ArtMan Egyesület Paramorfózis című estje a Trafóban

Nem szorosan a SPARKS Projekt részeként, ugyanakkor a téma, az alkalmazott módszer és a projekt során korábban kapott inspirációk beépülése miatt kapcsolódva a helyi és nemzetközi projekt-eseményekhez, néhány szó a Paramorfózis c. estről:

Paramorfózis címmel, 2015. március 11-én az ArtMan egyesület - immár harmadik alkalommal - előadói estet mutatott be a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az egyesület által működtetett csoportokban felnövekvő, vegyes képességú előadókból válogatott alkotói csapatok három rövidebb előadásban álltak színpadra.

Az est programja:

  • Gyulavári Ági: KÉTség
  • Tánceánia Együttes - Gál Eszter és Farkas Dorka: Begurul(ok), avagy...
  • Bóta Ildikó: Mandala


A Paramorfózis c. esten közönségként, az olaszországi partner is képviseltette magát, hiszen a hasonló területen alkotó Roberta Bassani és vegyes képességű (értelmi akadályozott tagokat is magában foglaló) tánccsoportja is jelen volt.

Az est képeit az alábbi linkeken tekintheti meg:


Vízi Csillag - a pénteki intézménylátogatás egy cseppje

A Csillagház Általános Iskolában is járt egy kisebb nemzetközi csapat.
Látogatóként az iskola mindennapjaiba nézhettünk bele, találkoztunk a gyerekek egy részével, beszéltünk tanárokkal és fejlesztő pedagógusokkal, bepillanthattunk az általuk alkalmazott módszerekbe, beszélgettünk az eddig elért eredményekről, lehetőségekről és nehézségekről, valamint találkoztunk az iskola egyik tanára által kifejlesztett hidroterápiás módszerrel is, a Vízi Csillag Programmal.

A programról készült kis filmet a Facebbokon tették elérhetővé.

2015 január - Budapest meeting

Ennek a találkozónak szervezőjeként és házigazdáiként a program összeállításának és lebonyolításának összes felelősségével voltunk jelen.
Szakmailag, emberileg egyaránt nagyszerű, mély és tartalmas napokat tölthettünk együtt a résztvevőkkel. A nagy számú részvétel (összesen 26 fő staff és learner a négy partner országokból) is mutatja az érdeklődést.

"Ezen a találkozón jelent meg először igazán hangsúlyosan, és élmény jelleggel a gyakorlatban, a művészet és kreativitás megélése és alkalmazása sérült csoportokban, illetve sérült csoportvezetőkkel. A budapesti találkozó vasárnapi napja, amikor az ArtMan Egyesület művészeti csoportjaival közös csoportfolyamaton keresztül alkothattak a külföldi partnereink, bizonyos szempontból az eddigi folyamat csúcspontját, kiteljesedését jelentette, és olyan intenzív élményt, amiben minden résztvevő fel tudodd oldódni. Fantasztikus volt érezni és látni azt az energiát, azt a felszabadító jelenlétet, amiben a különböző nemzetiségű, nyelvű és képességű emberek együtt játszottak, alkottak, megosztottak valami nagyon őszintét egymással."
[Jobbágy Bernadett]

a fotó a találkozó utolsó, keddi napján készült, ahol nagyrészt már csak team tagok vettek részt

A részletes program itt olvasható: REPORT OF THE PROGRAM IN ENGLISH.

Video-riport és összefoglaló pedig itt:

Mobilitás Budapesten - meghívó

A SPARKS Projekt keretében 2015 januárjában megrendezésre kerülő mobilitás és ahhoz kapcsolódó szakmai események:

2015. 01. 09., péntek: intézménylátogatás a külföldi partnerek számára
lehetséges intézmények:



2015. 01. 10., szombat: nyilvános szakmai nap
ennek meghívója itt érhető el
a programra a külföldi résztvevőkön túl, a hazai fejlesztő szakma képviselőit is várjuk szeretettel


2015.01.11., vasárnap: betekintés az ArtMan Egyesület művészeti munkájába
a különböző terápiás- és alkotói csoportokkal közös munka
megajánlott csoportok:

  • Táncenia Együttes vegyes képességű csoport (főleg mozgásukban korlátozott táncosok)
  • az ÉNO értelmi akadályozott felnőtt mozgás-csoportja
  • autizmussal élő fiatal felnőttek csoportja
  • Bóta Ildikó által facilitált, és egy sérült csoportvezető által vezetett csoport - a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karon, Bóta Ildikó által elindított modell bemutatása

2015. 01. 12-13., hétfő-kedd: partnertalálkozó és projekt monitorozás
a SPARKS projektben résztvevő team-ek képviselőinek operatív találkozója