Riport a
pozsonyi SPARKS meeting-ről, 2014. Jan. 24-28.
Jobbágy Bernadett
beszámolója
Ez a második
meeting-em a SPARKS projekten belül. Közben már végzem a Feri által indított és
vezetett Otthon a testben c. BMC alapozó-bevezető kurzust.
Már nem
ismeretlenek az emberek, már sokkal jobban érzem a helyem a folyamatban, már
kezd valódi képem lenni arról, hogy mi a szomatikus munka (bár korábban is
foglalkoztam már, csak kevésbé tudatosan testtudati módszerekkel), és hogy ez
mit jelent babákon, sérülteken illetve korai fejlesztésben. Már láttam Ildit,
Sanyit, Ferit együtt dolgozni a FA csoportban (SPARKS laboratory, local
activity). Lehet, hogy mindezek miatt, lehet hogy a mostani meeting szerkezete
miatt, de sokkal jobban tudok kapcsolódni, mint Párizsban.
Az intézménylátogatás (magánóvoda
integrált csoporttal, ép és sérült gyerekek együtt) itt is nagyon inspiráló.
Mindig jó látni és érezni is azt, amiról szó van, így nekem az hogy a téma
helyszínén vagyunk, sokat segít a befogadásban, még akkor is, ha a konkrét
foglalkozást csak filmen nézhettük. Jó volt az igazgatónőt hallgatni,
szembesülni a problémáikkal (kormányzati/pályázati kategória vs. élethelyzet,
integrált csoport előnyei és adminisztrációs nehézségei, anyagi és fizikai
korlátok, stb.) és látni az elkötelezettséget. Az elfogadóbb társadalom építése
valahol itt kezdődik azt hiszem... hogy nem elkülönítjük, hanem abban segítjük
egymást, hogy hogyan tudunk együtt lenni. Végülis ez volt a cél a MAIA-ban is,
hogy amint lehet „rendes” iskolába, integrált közösségbe kerüljenek az ott
tanuló autista gyerekek. És természetesen Roman és Angelika mozgáscsoport
vezetéséből, és annak megbeszéléséből is volt mit elraktároznom.
A szombati és vasárnapi napok nyitottak voltak a helyi szakmai közösség
számára. Három hasonló blokk volt: Anka, Thomas és Gloria blokkjai. Ezek
mindegyike alapvetően úgy épült fel, hogy:
saját élmény » verbális
tudatosítás » gyakorlati alkalmazás megfigyelése
ami számomra egy
jól követhető és értelmezhető szerkezet volt. Persze mivel nem nagyon írtam,
már csak homályosan emlékszem vissza, hogy milyen fókusszal vezették az órát. Arra
emlékszem, hogy mikor Angelikval voltam párban (már nemtudom hogy Anka vagy
Thomas blokkjában, talán inkább Ankáéban), nagyon éreztem a hatását annak, hogy
babát vár... és hogy nem tudom, mennyire vadulhatunk, vagy mennyire kell
féltenem, és ő is magát (pl. nem szerencsés ha hasra esik).
Anka talán tengellyel dolgozott, meg
tengely-periféria viszonnyal, és a talp érintésével, Thomas pedig ha jól
emlékszem az ellenállással (becsomagolás, megszorítás, referencia-érzet, stb.).
Ja, igen: a befogadó „passzív” és a motoros „aktív” fázisok egymásutániságával,
és az átmenetekkel foglalkoztunk Anka vezetése alatt (konkrétan nem tudom, mit
csináltunk), meg az átmenet (transition) idejével, folyamat jellegével,
minőségével és fontosságával. Hogy már a megfigyelés is kapcsolat. És ezeknek a
folyamatos, spirális egymásba kapcsolódását tudatosítottuk, amit aztán a
Zinkával való munkában is láthattunk (observing, transition into touch,
listening through touch, support, etc. cool down till receptive touch again,
transition to next phase, etc.). 
Thomas órája után megint rátértünk a megfigyelési
szempontokra, amit még Párizsban Isabel Ginot előadásában hallottunk, és ismét
úgy néztünk videót (most azt, amelyiken Thomas Henzo-val dolgozik), én „külső
Thomas” fókusszal. Jó volt látni és érteni a szivacsaba és ölelésbe csomagolást-szorítást,
mint az ellenállással való tudatos munkát. Mondjuk volt egy pont, ahol azt
éreztem, hogy az egész annyira intim, hogy lehetetlen uralni az érzelmeket, és
egy pillanatra azt éreztem, mintha elmosódnának a határok a szakember és az
ember (aki pl. a saját gyermekét tartja az ölében) között.
Gloria óráján inkább voltam megfigyelő (kamera), és csak kicsit
léptem be, akkor is inkább a saját testem átmozgatása végett. Nagyon élveztem
viszont figyelni a többieket befelé- és egymásra figyelés közben, tánc közben.
Emilie pl. teljesen feldobott a végén a dinamikussá váló improvizációjával.
Gloria a front-back-middle body-val dolgozott, space and body space, up and
down, a „hogyan”-nal, vagyis a mozdulat minőségével foglalkozott. Aztán egy
térkép segítségével összesítette a folyamatot, ami nekem (még) nem teljesen
értelmezhető... vagyis nem étrem, hogy mi a „térkép”-vonatkozása. Viszont jól
összefoglalta az óra fókuszait. Utána láttuk Leóval dolgozni. Aztán (kicsit
időhiány miatt is), a Leo-s session után/végén megint egész csoporttal
foglalkozott, vagyis megint valami folyamatot vezetett, amit Ferivel a szélen
ülve néztünk. Így láthattuk azt is, amikor a szülők már hazafelé készülődve
öltöztetni kezdték az addigra „összeállt” gyereket, aki a gyorsabb,
funkcionálisabb érintések hatására kicsit megint szétesett. Ezt Carla, aki ott
volt velük végig, nem érezte. Mindegy, ez megint az átmenetek fontosságára
hívta fel a figyelmem. Meg hogy a „való életben” hogyan lehet alkalmazni ilyen
szintű egymásra figyelést.
A vasárnap
délután kevéssé kötött le (prezentációk
országonként, nyitott fórumként a helyieknek). A képek jöttek csak be inkább a
tudatomba. Örülök, hogy végül Feri bemutatkozójához is tudtam képeket rendelni
(laboratory a Koraiban, Köztes Tér c. előadás).
Hétfő és kedd: a
hivatalos részek. Lassan ennek is kialakul a formája, időkerete, szokása. Ez
valami megnyugtató biztonságot ad. A szombat délelőtti kiscsoportos reflexió
nagyon inspiráló volt. Jó volt egy csoportban (Arts and Creativity small group) lenni Laurával, Emily-vel és
Lizával, és művészetről beszélni. És azt érezni, hogy van közöm hozzá, hogy
lassan egyenrangú partnerré érek bizonyos helyzetekben.
A délután
folyamán a helyi történésekról számoltunk be egymásak, ami adott pár ötletet
illetve inspirációt/megerősítést (pl.: somatic holyday for families, experimental anatomy classes for medical
students, family BMC session).
Mindezek után
Glóriával még beszélgettünk, teljesen privát, mert érdekelte az értelmi
akadályozottakkal való munka. (Mondjuk ő pszichiátrián kezd valamit, ami azért
más terület.) Viszont valahogy rátértünk az egyesületi ügyeinkre, és ő is a
tagság bővítését (támogatói tagság, széles társadalmi támogatottság) javasolta,
és adott pár ötletet ennek irányában. Szerinte pl. alap lenne, hogy a szülők,
akiknek a gyerekével foglalkozunk, pártolótagok legyenek!!!
Kedden a
szervezési kérdéseké volt az idő, illetve a terminológia kérdését végre érdemben meg tudtuk vitatni. Abban
maradtuk, hogy országonként megírjuk, hogy mik a jelenleg elfogadott kifejezések,
és mi az, amit már meghaladtunk (nincs határideje egyelőre).
Riportok kapcsán:
· szeméyes reflexió (ez),
· small group summary (már a dropboxban az
én csoportomé),
· áprilisra egy írott összefoglalót készít
mindenki a helyi aktivitásról, intézményi kapcsolatról, stb. (nevek pontossága,
könnyebb érthetőség, későbbi Gruntvig riport előkészület, stb. végett)
Végül Carla
kibontakozott a dolgozatában részletezett teória megosztásában, ami egyébként
nagyon érdekes volt. A „means”-ről
(Feri, mi volt erre a magyar fordításod?), vagyis az „action” (intention) és
„end” (goal) gözti tér tudatosításáról, tágításáról, a szokások
megváltoztathatóságának helyéről beszélt és rajzolt. Az jutott eszembe, hogy
érdekes lenne a teljes dolgozatot lefordíttatni (Heléna-Greg?) magyarra, mert
szívesen elolvasnám.
Budapest, 2014.
február 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése